2 010
 


 

Ökoiskola

 

 

 

 

 

 

 

 


Ökoiskola


Iskolánk mindig nagy figyelmet fordított a környezeti nevelésre. Céljaink pedagógiai programunkban is jelentős helyet foglalnak el. Tanítványaink felkészítése során a környezetük megismertetése, tapasztalataik feldolgozása, valamint az élő és élettelen természet érdekeit is figyelembe vevő aktív részvételük kiemelt szerepet kaptak. Munkánk során a lehető legnagyobb mértékig megpróbáljuk tiszteletben tartani az élővilág érdekeit, elkerüljük az ökoszisztémák károsodását. Elősegítjük az ökológia és az ökonómia harmóniájának létrejöttét.

Iskolánk az Oktatási Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által felkért bíráló bizottság döntése értelmében 2007-ben nyerte el az "ÖKOiskola" megtisztelő címet.

A környezetvédelmi munkaközösség tagjai: Góth Imre Árpád - munkaközösség vezető, Juhász Péterné, Karancsy Péter.

Szívesen együttdolgozunk mindenkivel, aki az ÖKOiskola mozgalom célkitűzéseivel egyetért, megosztja velünk tapasztalatait, vagy érdeklődik eredményeink után.

Programunk -2010-2013


Ökoiskolák Hálózata
 



Egészséges életmódra és családi életre nevelés
"Család-órák"
2007/2008 tanévben


Előzmények: A 2006/2007 tanévet követoen az iskolás gyerekek szülei az iskoláról baráti beszélgetésben együtt gondolkodtak. Jólesően állapították meg, hogy méltán jó hírű az iskolánk, hiszen a nevelőtestület sohasem elégedett meg a kötelező oktatás-nevelési feladatokkal, hanem mindig kereste és meg is találta, hogy hogyan tud eleget tenni a kor kihívásainak, a szülők és a gyerekek igényeinek.
Ez történt, amikor elsők között vezette be a számítógép ismeretek oktatását, a tudatos környezet-természet tiszteletére nevelést, a több idegen nyelv tanítását, a honismeret elmélyítését. A muvészeti iskola megalakulásával a dráma, a néptánc, az ének-zene, a képző és iparmuvészeti tárgyak oktatását. Ezen értékek felmutatásával, oktatási-nevelési programba vétellel az elmúlt években a környék iskolái közül kiemelkedik a mi iskolánk.
A büszkeség mellett a további előrelépés lehetőségén gondolkodtak, hiszen világos volt számukra, hogy a jó iskola olyan, mint a jó szülő, mindig keres és talál is olyan célokat és utakat, amik a gyerekek számára alapvetően és elsőrendűen fontosak, és emberségükben, tudásukban, jellemükben növelik őket.
A szülők számára az a legfontosabb, hogy gyermekeik iskoláikat elvégezve a mindennapi életben jól boldoguljanak, kiegyensúlyozott, értékes családi életet tudjanak élni. A tudás, a karrier, a művészetek, a nyelvek fontosságát elismerve a legfontosabbnak ezért a családot, a családi élet minőségét nevezték meg a beszélgető szülok. Azt is megállapították, hogy elsőszámú és elvehetetlen feladata minden családnak a saját gyerekeinek felkészítése az önálló családi életre, amit a régebbi korokban a család képes is volt ellátni.
Ma az egész országban és még itt Gyenesdiáson is (pedig az átlagnál sokkal jobb itt a helyzet) tapasztalható, hogy a körülmények megváltozása miatt, az alapvető emberi értékek relatívizálódása miatt sok család összetartó erői lazultak fel és így egyre kevéssé tudnak mintául, vonzó modellül szolgálni a következő generációk számára.
Néhány évtizeddel ezelőtt a családokban természetesen adódott, hogy a gyerekek belenőttek az anya- és apaszerepbe, erre mintát adott a több generáció együttélése is. A mai családok "mikrocsaládként" élnek, ráadásul a családtagokat a napi tevékenységük inkább elválasztja egymástól, mintsem összekötné. Kevés lehetőség adódik a családi szerepek átadására, megtanulására, nem is beszélve a válságokkal küzdő, illetve sérült családokról. Ezért egyre nagyobb szükségét érezzük a családi életre való tudatos felkészítésnek. Ebben egyre nagyobb feladat hárul az iskolákra és más nevelő intézményekre, szervezetekre.

Mit lehet tenni azért, hogy ezeket a negatív tendenciákat ellensúlyozzuk, az egészséges életmódot, a családi életet vonzó mintaként mutassuk meg gyerekeinknek?
- A válasz, hogy iskolai keretben az arra felkészített szakpedagógusok által olyan foglalkozásokon vegyenek részt gyermekeink, ahol bevezetést kapnak az önismeret, a jellemnevelés, a nemiség, a párválasztás, a házasságra készülés, a házasélet, a családtervezés, a gyereknevelés kérdéseibe életkori sajátosságaiknak megfelelően.
- Hosszabb távon a célkituzés az, hogy gyerekeink érettebb személyiséggé, szabadabb, felelős életvezetést megvalósítóvá válhassanak.
- Nagyobb esélyük legyen arra, hogy sikeres, teherbíró emberi kapcsolatokat létesítsenek, olyan családokat tudjanak alapítani, amiben egymást és gyermekeiket boldoggá tudják tenni.
- Ez által, reményeink szerint, a gyenesdiási iskolások eséllyel indulhatnak legnagyobb vállalkozásuk felé, a jó család felépítése, az egészséges életmód megvalósítása felé.

Megvalósulás: A Sapientia Foiskola Családpedagógiai Intézete 2001-tol kezdve kidolgozta, és országosan már több helyen bevezette az "Egészséges életmódra és családi életre nevelés" programját. (CSÉN) Pedagógusokat képzett és képez egészségfejlesztő családtrénernek és CSÉN tanácsadóknak.
Velük és akkreditált programjukkal megismerkedve kértük a Polgármester urat és az Iskolavezetést, hogy tapasztalat szerzés céljából a 2007/2008-as tanévbe kerüljön bevezetésre az iskolában a 4. és a felsős osztályokban havi egy alkalommal osztályfőnöki órák keretében a CSÉN.
Az Iskolavezetés felkarolta ezt az elképzelést és az Önkormányzat Képviselő Testületének jóváhagyásával és támogatásával, 2007. október közepén, Debreczeni Katalin pedagógus, egészségfejlesztő családtréner és Tompa Viola pedagógus, CSÉN tanácsadó vezetésével iskolánkban megkezdődtek az "Egészséges életmódra és családi életre nevelés" órái.
A gondolatot megálmodó szülők örömmel tapasztalták meg az Önkormányzat és az Iskola nyitottságát, áldozatkészségét, támogatását. Természetesen nem csodaszer az iskolai családi életre nevelés, mert megmarad, és talán ettol még tudatosabbá válik bennünk, szülőkben az első számú feladatunk: gyermekeink boldog családi életre nevelése, melynek megtámogatására és segítésére olyan nagy szükségünk van.

Tapasztalatok:
Idézetek a CSÉN pedagógusok összeállításából:
"A gyerekek nagyon pozitív fogadtatásban részesítettek bennünket. Érdeklődésük, figyelmük hamar felénk fordult. A témáinkhoz nélkülözhetetlen bizalom így kölcsönösen kialakulhatott minden osztályban. Ebben az évben sikerült megalapozni a gyermekekben egy stabil, értékes családképet és - fogalmat. Volt szó a család tagjairól, a tagok feladatairól, az összekötő kapocsról, konfliktusokról, ideális és megvalósítható életcélokról. Tanultunk a hasznos időtöltés módjairól, életvezetési stratégiákról, sok-sok szemléletes példa és kép segítségével játékos módon sajátíthatták el az ideális család mintáját. Mindeközben személyes megnyilatkozásokra és kérdésfeltevésekre is volt idő és lehetőség. Ezek a gyerekek nagyon érzékenyen reagálnak a jó, a szép és igaz értékekre. Őszinték és kedvesek voltak, néha kicsit komolytalankodók, és zavaruk leplezése miatt talán zajosabbak, mint más órákon. De ahogy a rendszeres órák alatt összeszoktunk, egymásra hangolódtunk, már látták, hogy intim dolgokról is jól lehet beszélgetni. Bizalmukba fogadtak bennünket, megnyíltak. Érezték, hogy róluk van szó, közösen kerestük a válaszokat a "miértekre" és a "hogyanokra". Talán meglepő, de ezekben a beszélgetésekben azt érzékeltük, hogy a gyerekek még ebben a felfordult világunkban is szeretnének szigorúbb, határozottabb elvek szerint élni. Csak nem tudják, hogyan tegyék. Mi semmit sem tiltunk nekik, ennek is lenne értelme. De hiszünk abban, hogy ezek a fiatalok az átgondolt kérdések és információk birtokában önálló, felelősen cselekvő, érett személyiséggé válhatnak. A mi feladatunk, hogy ebben segítsük őket.
Foglalkozásaink új formát mutatnak. Két tanácsadó és az osztályfőnök jelenlétében, a diákokat partnernek tekintve oldottabb légkörben valósulnak meg az órák, segítséget nyújtanak hozzá a közösen végzett gyakorlatok, játékok, drámapedagógiai elemek.
Május végére lezárult az első szakasz. Tervekkel és nagy várakozással nézünk a következő munkaszakasz elé.
2008/2009 tanévben tervezett témáink: az igazi férfi és igazi női személyiség, a kommunikáció trükkjeinek és sajátságainak elemzése. Mindezt sok játékkal, amely megvilágítja, könnyen érthetővé és érdekessé teszi mondanivalónkat a gyermekek számára."

Néhány képet bemutatunk a fentiek illusztrálására.


Ismerkedés, a családórák szabályai; témáink és családunk bemutatása

A család; a családtagok és sajátos feladataik; "Házépítés"

Részletes megbeszélés, lehetoségek, személyes élményeink

"Szókirakó" közös feladatmegoldás mozgással és szituációk eljátszásával

Mi a fontos a számunkra? Értékválasztás, idobeosztás, ... szemléltetéssel

Szeretetfajták, szeretetnyelvek, kapcsolataink

"Mire költöd az életed?" játék

Egy összeállítás:

Másik választás; Hogyan is van ez az életben?!


Vértesaljai János


©